Készen állnál egy forradalomra?

 Az utóbbi hetekben egyre több kormánypárti megszólalás lépi át azt a határt, amit korábban még a saját szavazóik is elképzelhetetlennek tartottak.

 A legriasztóbb példa, amikor Gulyás Gergely nyíltan megkérdőjelezte egy bírósági döntés legitimitását, arra hivatkozva, hogy a bíró Tisza-szimpatizáns volt. Ez már nem politikai vita. Ez az igazságszolgáltatás alapjainak támadása.

Ha egy kormány tagjai eldöntik, melyik ítéletet fogadják el és melyiket nem, onnantól nincs jogállam. Csak hatalom van.

Ebből egyre többen arra következtetnek, hogy a Fidesz egy esetleges választási vereséget sem biztos, hogy elismerne. A forgatókönyv, amit korábban sokan konteónak neveztek, ma már egyáltalán nem tűnik irreálisnak: vitatott eredmények, delegitimált bíróságok, hivatkozás külső és belső ellenségekre, majd a hatalom megtartása „rendkívüli helyzetre” hivatkozva.

A történelem ismeri ezt a mintát. Nem egyik napról a másikra történik, hanem apró lépésekben. Először a sajtó hiteltelen, aztán a civilek, majd a bírók, végül maga a választás válik „gyanússá”. Mire az emberek észbe kapnak, már késő.

A kérdés nem az, hogy lesz-e feszültség a választások után. Hanem az, hogy a társadalom meddig hajlandó elmenni, ha a hatalom nem hajlandó elfogadni a népakaratot. Csendben tűrünk, vagy kiállunk amellett, hogy a szavazat számít.

Forradalomról beszélni mindig kényelmetlen. De a történelemben ritkán a forradalom az első lépés. Az első lépés mindig az, amikor a hatalom kijelenti: a szabályok már nem mindenkire vonatkoznak.

És ilyenkor már nem az a kérdés, mit tesz a kormány. Hanem az, hogy mit teszünk mi.