O1G

Boldog István ismét beleszaladt abba a bizonyos erdőbe

 Boldog István, a Fidesz országgyűlési képviselője egy olyan pártpreferencia felméréssel haknizik a Facebook oldalán, amely nehezen vehető komolyan.

Boldog egy 2025-ös kutatásra hivatkozik, miközben ma már 2026 januárját írjuk, így a megosztott adatok nemcsak elavultak, hanem félrevezetők is.

A szóban forgó felmérést az Alapjogokért Központ készítette állításuk szerint 2025. január 5-8. között. Az eredmények alapján a Fidesz támogatottságát 49 százalékra, míg a Tisza Párt eredményét 41 százalékra mérték. Boldog István ezt a számot próbálja sikerként tálalni, miközben már a saját hivatkozási alapja is mást mutat.

Ha logikusan végiggondoljuk az adatokat, akkor az Alapjogokért Központ számai szerint a Fidesznek ebben a felállásban már nem lett volna meg a kétharmados többsége, amennyiben a Tisza Párt bejutott volna a parlamentbe. Vagyis még egy kormányközeli intézet mérése sem támasztja alá azt a politikai fölényt, amelyet Boldog István sugallni próbál.

A helyzet azóta tovább romlott a Fidesz számára. A Medián jelenlegi mérése szerint a Tisza Párt már 51 százalékon áll, miközben a Fidesz támogatottsága mindössze 39 százalék. 



Ez az arány már nemcsak kormányváltást vetít előre, hanem azt is, hogy a Tisza Párt kétharmados többséget érhetne el az országgyűlésben, amennyiben a Fidesz az utolsó három hónapban nem törli el a győzteskompenzáció rendszerét.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések