A közösségi médiában futótűzként terjed egy cinikus, mégis hátborzongatóan pontos poszt, amely egészen sötét képet fest arról, hogyan működhetne – vagy talán már működik is – a Fideszhez köthető propagandagépezet. A poszt egy elképzelt Magyar Nemzet- vagy Mandiner-címlap szövegét imitálja, ám túlzás helyett inkább tűpontos szatírával állít görbe tükröt a kormánypárti kommunikáció elé.
A szövegben megjelenő motívumok – „hazaárulók”, „globalista parancsok”, „külföldi kéz”, „politikai aktatáskában érkező fertőzés” – nem ismeretlenek a Megafon vagy a kormánymédia által gyakran használt retorikából. A poszt írója egyértelműen arra mutat rá, hogy a Fidesz és holdudvara mesterségesen gyártott ellenségképekkel operál, hogy félelmet keltsen, és mozgósítsa a saját táborát. A propaganda így nemcsak politikai ellenfeleket, hanem konkrét embereket, társadalmi csoportokat – gyakran civileket, kutatókat, újságírókat – bélyegez meg nemzetellenes erőként.
A paródia abszurditása éppen azáltal hat, hogy nem áll távol a valóságtól. A "száj- és körömfájás" mint „fegyver” csak egy groteszk analógia arra, ahogyan a Megafon vagy más kormánypárti kommunikációs csatornák a tudományos vagy társadalmi jelenségeket is képesek konteós narratívába ágyazni. A „pendrive-on, injekciós tűben vagy politikai aktatáskában érkező fertőzés” szófordulat akár egy tegnapi Fidesz-közeli posztból is származhatna.
A befejezés – „Ez nem politika – ez háború” – különösen veszélyes eszkalációt sejtet. Ez a fajta háborús retorika nemcsak a politikai diskurzus mérgezéséhez járul hozzá, hanem a közösségi szövet felbomlasztásához is. Ahol minden másként gondolkodó „ellenség”, ott megszűnik a párbeszéd, és marad a félelem, a gyűlölet, az „oszd meg és uralkodj” hatalomtechnikája.
A poszt végi zárójeles fricska – miszerint „egy fasza ChatGPT prompt is elég” ehhez a stílushoz – talán a legütősebb rész. Ez nemcsak a "Harcosok klubjának" mesterkéltségét figurázza ki, hanem rámutat arra is, mennyire gépies, előre gyártott és sablonos a propagandanyelvezet, amit használnak.
A tanulság? Ha egy politikai párt és annak kommunikációs csatornái csak gyűlöletkeltéssel, ellenségkép-gyártással és álháborús retorikával tudják fenntartani saját létjogosultságukat, akkor talán ideje lenne nem a „nemzet ellenségeit”, hanem a propagandát működtető gépezetet kérdőre vonni. Mert ez már nem humor – ez a valóság. És valóban: a frontvonal nem az istállónál van, hanem a képernyőkön, a plakátokon és a fejünkben.
0 Megjegyzések